Kedves

Múltak a napok és hozzám egyre közelebb került, félszavakból értettem mit szeretne. Néha csak ültem vele szemben, és tudtam csak azt szeretné, hogy OTT legyek. Vele, mellette. Nem éreztem feszültnek, vagy megtörtnek, és nem panaszkodott. Kíváncsian várta a másnapot, a következő pillanatot, hátha jobb lesz. Jobban lesz.

Az augusztus csendben telt, csupa várakozással, szeretettel, odafigyeléssel. Emlékszem csokit evett, és savanyúcukrot kívánt. Tudjátok, olyat, amit gyerekkorunkban lehetett kapni a boltban. Narancsos, citromos ízben.  Örültünk mind.

 Mesélt történeteket, problémáinkat oldotta meg. Választ keresett fontos kérdésekre, ami minket érin. Barátokkal találkozott. Nem vette tudomásul, hogy sokan lemondtak róla.  Köztünk járt – kelt. Velünk volt. Minden pillanatban és a mi gondjaink foglalkoztatták csak. Nem törődött a holnappal. Pontos elképzelése volt.

Kedves volt, és soha nem utasított senkit, kért és megköszönt. Gyönyörű örökség marad utána. Összetartott, felemelt, és kegyet gyakorolt. Mindig emberi és elérhető volt.

Nem akart több leni, mint ami volt.

FŐNÖK. Így, csupa nagybetűvel.

Aztán eljött az a pont a körülötte lévő 6-8 embernek is be kellett látnia, hogy nincs tovább.  Kezelőorvosa mindent elintézett. Kényelmet, odafigyelést és békét adott neki.  Feltett neki egy kérdést ami azóta is vízhangzik a fejemben.

–         Gyula, rám bízod a további dolgokat?

-          Persze.- érkezett a válasz.

/ Ez volt az, amire egyikőnk se készült fel /

 DE Ő IGEN!!!

Tudta mit akar…Csupa nagybetűvel : AKAR.

Akart….

Velünk lenni, minket szeretni. Kivétel nélkül mindenkit. Ez volt, ami velünk tartotta az utolsó hónapig, hétig, napig, óráig, percig,  pillanatig.